Vetőmagszemle és fajtabemutató

Az Agroport-D Kft. idei vetőmagszemléjét és fajtabemutatóját augusztus 5-én tartotta, melyen részt vettek a termeltető vállalatok, a termelők és a hatóságok képviselői.

A vektorhálós sátrakban öt fajta (Hevesi 9, Hevesi 17, Hevesi 19, Pallagi 5, Pallagi 12) vetőmagjának előállítása folyik.

 

A szemle során megállapították, hogy a vetőmagtermő növények megfelelő fejlettségűek, kórokozóktól és kártevőktől mentesek, a sátrak illetve környezetük jó kultúrállapotban van.

 

A vetőmagtermesztés szemlézése után a résztvevők az Agroport-D Kft. kísérleteit tekintették meg a Gáspár György kertben.

Az idei évben a kísérleti terület jelentősen bővült, köszönhetően a nagyparcellás kísérleteknek, melyek parcellaszáma és mérete is növekedett.

 

E kísérletekben szerepelnek az új virginia és burley kombinációk a termesztett hazai fajták mellett. E kísérlet egy köztes lépést jelent a kisparcellás és az üzemi kísérletek között, segítve a fajták kiválasztását és gyorsítva a köztermesztésbe kerülésüket.

 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is beállításra kerültek a virginia és burley szelekciós és módszeres, illetve egyéb kutatáshoz kapcsolódó kísérletek.

 

A fajtabemutatón az országos virginia és az országos nagylevelű kísérletek, melyekben a hazai államilag elismert fajták, fajtajelöltek és kontrol fajták szerepelnek, a virginia F1 és burley módszeres, valamint a nagyparcellás kísérletek kerültek bemutatásra. Utóbbi két kísérletben több perspektivikus kombináció is megtalálható, többek között egy burley és két virginia jelölt, melyek üzemi kísérletekben is beállításra kerültek.

 

 

Érdeklődik valamelyik fajtánk iránt?


Keressen minket elérhetőségeinken:


Telefon: +36 52 458-177

E-mail: info(kukac)agroport.hu Letöltések